Barion Pixel

Töltéskieggyenlítés

A PROBLÉMA: Sorosan kapcsolt akkumulátorok töltésekor semmi nem garantálja, hogy az akkumulátorokra  azonos töltőfeszültség jusson. Még két új akkumulátor belső ellenállása sem egyforma, ezért előfordulhat hogy az egyikre alacsonyabb (pl: 13,6 V), míg a másikra magasabb (pl: 15,2 V ) töltőfeszültség jut azonos töltőáram mellett.

EREDMÉNY: Ez a folyamat öngerjesztő, és mindkét akkumulátor idő előtti meghibásodásához vezet. Az alultöltött akkumulátor a kialakuló szulfátréteg miatt fokozatosan elveszti a kapacitását, a  másik akkumulátor a rendszeres túltöltés okozta kiszáradás majd a bekövetkező cellazárlat miatt megy tönkre 

A MEGOLDÁS: FOREX töltéskiegyenlítő

Működési elv: A kiegyenlítő méri az össz töltőfeszültséget és kiszámolja ennek középértékét. Ha valamelyik akkumulátor töltőfeszültsége ezt az értéket több mint 0.1 Volttal meghaladja, akkor a töltőáram egy részét erről az  akkumulátorról a másikra  irányítja. Így az össz töltőfeszültségre nincsen hatással.

Hogy bemutassuk a kiegyenlítő működését sorba kötöttünk két akkumulátort, és mértük a rájuk jutó töltőfeszültséget.

1.szakasz:  Töltés és kiegyenlítő nélkül sorba kötöttük az akkumulátorokat, így a terheletlen kapocsfeszültséget mértük (12,71 V illetve 12,72 V )
2. szakasz      Kiegyenlítő nélkül 28.8 V állandó feszültségű töltőre kapcsoltuk őket.  (13.6 V és 15.2 V) (alultöltés illetve túltöltés)
3.szakasz:      A kiegyenlítőt is rákapcsoltuk az akkumulátorokra. (14.38 V és 14.42 V) Látható, hogy azonnal megszűnt az alul- illetve túltöltés.
4. szakasz: Ismét kiegyenlítő nélkül töltöttük őket. (13.6 V és 15.2 V)
 

Eredmény:
Csökkenő töltőfeszültség a túltöltött akkumulátoron
Növekvő töltőfeszültség az alultöltött akkumulátoron
A létrejövő azonos töltöttségi szint miatt nő az indítási képesség
Hosszabb akkumulátor élettartam

Alkalmazás:   teherautók, buszok, rokkantkocsik, takarítógépek, mindenütt, ahol két sorba kapcsolt akkumulátor biztosítja a 24 V feszültséget.
Referenciák: Alba Volán Rt, Fővárosi Csatornázási Művek Rt, Agria Volán Rt,  Magyar Aszfalt Rt, Finn Hadsereg, Magyar Honvédség
Figyelem: A gépjármű 12V fogyasztóit, kiegyenlítő alkalmazása esetén is csak 24/12 konverterről szabad üzemeltetni.

Ez a diagram azt szemlélteti, hogy a töltéskiegyenlítő még két különböző akkumulátor sorba kapcsolása esetén is biztosítja a azonos töltőfeszültség eloszlást. Megakadályozza azt, hogy az egyik  akkumulátor túl – a másik pedig alultöltődjön.

KOSÁR

close